A téligumi vásárlása mindig is nagy dilemmát jelent, főleg azok számára, akik még nem elég tapasztalt autósok. Persze, lehetne azt mondani, hogy bízzuk az autószerelő műhelyre a választást, azonban téligumik esetén is márkafüggő, hogy melyik a legjobb és megesik, hogy az árak tekintetében az akár gyakran a csillagos ég is lehet. Hogyan válasszunk tehát jól, úgy, hogy ne a legdrágábbat akarjuk megvenni azonnal?

Nézzük először is a bordázottságot

Több szempontot is érdemes figyelembe venni a téligumi vásárlásnál. Az egyik a gumik bordázottsága. A téligumik alapvető jellemzője a mély és sűrű bordázottság és a nyári gumikhoz képest puhább felület. Ezért nem szokták ajánlani azt, hogy nyáron vagy tavasszal meghagyjuk a téligumikat, hiszen nagyon könnyen elkopik, ráadásul a sebességbe is beleszól. Visszatérve: a borzadottságból is többfélét választhatunk. A választásunkat pedig ahhoz kell igazítsuk, hogy hol, mikor és milyen gyakran vezetünk az adott téli viszonyok között. A három legismertebb típus a szimmetrikus, az egyirányú és az aszimmetrikus bordázottságú gumi. Ezek mind más-más típusú járművekhez megfelelőek. Egy átlagos személyautó esetén mindig a szimmetrikus bordájú gumikat javasolják. Ez az a típus, amiből a legtöbb található. Az ilyen bordázott felület az általános közlekedésre való leginkább, teljesen átlagos, téli forgalmi viszonyok között. Vagyis ezzel a típussal nem lőhetünk mellé…kivéve ha valamilyen komolyabb erőgépünk van. Az aszimmetrikus bordázottságú téligumikat már olyan kocsikra fejlesztették, amelyek például erős motorral rendelkeznek, ezért közép- és felső kategóriás autóknál van értelme igazán. Itt a külső és a belső bordák más mintázatot kaptak, ezek felelősek a vízelvezetésért, amíg a középső – tehát a futófelület – az út biztonságos tartását hivatott megőrizni. Az ilyen gumikkal a hirtelen éles kanyaroknál egy nehezebb autó sem tud csak úgy kifarolni. Ezért például sokkal biztonságosabb erős Crossoverek esetén is. Természetesen ezt a típusú gumit is feltehetjük egy kisebb teljesítményű autóra, viszont számoljunk a jóval magasabb árakkal. A harmadik típusú gumi bordázottsága az egyirányú, amit kifejezetten sportkocsikhoz terveztek és lényegében nem is téligumik. Tehát ezzel a típussal alapvetően nincs dolgunk, hacsak nem sportkocsira szeretnénk nyárigumit vásárolni.

A méretet is figyelembe kell venni

A második tényező a jó gumi kiválasztásánál a méret. Ez két paramétert jelöl, ami a szélessége és a nagysága a guminak. Merthogy a körméret esetén választhatunk akár nagyobb kerekeket is, viszont nem érdemes, kivéve akkor, ha erős motorral rendelkező gépünk van. Átlagos személyautó esetén ugyanis a nagy és széles kerekek felesleges plusz súlyt és erőkifejtést generálnak a gépkocsi egész rendszerében. Ezért mindig olyat válasszunk, ami méretében körülbelül a nyárihoz hasonló vagy attól picivel szélesebb. Keskenyebbet – ami igaz, hogy jobban fut a havas úton – pedig azért ne válasszunk, mert hazánkban nagyon ritka az, hogy havas úton kell hosszútávon közlekedni. Ez alól csak az kivétel, aki a magas hegyekben élünk. Ebből a szempontból pedig egyértelműen a legjobb döntés az, ha az általános kategóriából választunk, amelyet az autónk típusa megkíván. Az árak tekintetében pedig megéri figyelembe venni a téligumi márkák ACAD tesztjét, amely elérhető az interneten – érdemes ezek alapján belőni az árkategóriát.