Amikor a sport hobbi szinten zajlik, akkor kikapcsolódást, feltöltődést nyújt élvezőjének. A versenyszerű sport hátterében viszont komoly munka, hatalmas kitartás áll, ami időnként extrém kihívást jelent a sportolónak és sikerrel vagy kudarccal párosulhat.

A versenyhelyzet tulajdonképpen az előzménye a teljesítmény értékelésének. A teljesítmény pedig a helyezésszámban és önmagunk értékelésében realizálódik. A felkészülési idő alatt és a verseny alkalmával még nem tudjuk, melyik érzéssel fogunk szembesülni a verseny végén. Nyilván szeretnénk minél jobb eredménnyel zárni és ez annál inkább így van, minél nagyobb a tét. Ha a sportolót ebben az élethelyzetben megérinti a szorongás, az bizony erősen kihat a teljesítményére.

A teljesítményszorongás megjelenésénél a legfontosabb a korai felismerés, a preventív jellegű kezelés, illetve megszüntetés. A pszichológus felkeresése ilyen esetben döntő fontosságú lehet. Pszichológus Budapest területén könnyen elérhető, csupán időpont egyeztetésre lesz szükség az első találkozáshoz.

A szorongás már a felkészülést is megzavarhatja, hiszen figyelmet és energiát von el a versenyzőtől. A szorongás hátterében több ok is állhat, a szakember feladata ezek feltárása. Lehet egy negatív élmény, a kompetencia hiánya, rossz hangulat, a felkészülés hiányosságai, az edzői értékelés hibái, alacsony önértékelés, a kiszámíthatatlan ellenfél erejének felnagyítása, illetve a versenyhelyzet körülményeinek változása, esetleg negatív alakulása. A szorongás alakulását a követelmények is határozottan befolyásolják.

A teljesítményszorongás tünetei lehetnek:

  • rossz közérzet,
  • fejfájás,
  • émelygés,
  • izomfeszültség,
  • nyirkos kéz,
  • verejtékezés,
  • negatív belső beszéd,
  • gyomorremegés.

A tünetek sajnos együtt járnak a teljesítményt csökkentő koncentrációs nehézséggel, alvási problémákkal, ami a szorongást növelő kudarcokhoz vezethet. Éppen ezért nagyon fontos a probléma mielőbbi kezelése. Ha pszichológusra van szükség, akkor a pszi.hu oldalon megfelelő szakemberre találhat minden sportoló.